
A mosonszolnoki SMR BT-nél immáron hagyománynak tekinthető, hogy év végén házon belül jótékonysági adventi vásárokat rendeznek, melynek bevételével aztán egy-egy közösen kiválasztott szervezetet támogatnak. Az akció kedvezményezettje ezúttal az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány Kisalföld lett. A társaság kollégáinak köszönhetően a vállalat mindösszesen 1,6 millió forinttal támogatja alapítványunkat, s ezáltal a koraszülöttek, beteg újszülöttek mentését a Győr-Moson-Sopron megyei régióban. Az adomány mintegy felét az SMR dolgozói gyűjtötték össze, s ezt duplázta meg a vezetőség.
Az adomány egy olyan eszköz megvásárlásához nyújt majd segítséget, mellyel biztosítható a koraszülött, érett újszülött betegeink állapotának szállítás közbeni monitorizálása, szükség esetén lélegeztetése, valamint a testhőmérséklet állandósága. Célunk, hogy kis betegeink a szállítás traumájából semmit se észleljenek, károsodást ne szenvedjenek el, s szállítás közben is ugyanolyan ellátást tudjunk biztosítani, mint egy intenzív osztályon.
Tekintettel a több milliós vételárárra az eszközt önerőből nem tudtuk megvalósítani. Ezért jelent nekünk hatalmas sikert, betegeinknek egyedülálló szállítás alatti biztonságot, hogy jelentős civil összefogás keretében két alapítvány (a „Győri Szülészetért” Alapítvány, Egészséges Újszülöttekért Alapítvány Kisalföld) és két nagylelkű civil adományozó vállalat (Pannon-Víz Zrt., SMR Bt.) együttműködésével ez az eszköz beszerzésre kerülhet.
